madonna
Az énekesnőt sokan támadták, hogy “állandóan” fekete gyerekeket fogad örökbe, de a pop királynője bebizonyította, hogy ez nem holmi hóbort, komolyan szívén viseli a fejlődő országok sorsát.
Madonna eddig négy gyermeket fogadott örökbe Malawiból, legutóbb az ikerpárt, Stellát és Estere-t.
De nem csak róuk és tesóikról gondoskodik, alapítványa, a Raising Malawi eddig 10 iskolát húzott fel Afrikában. Tavaly a díva segítségével épült meg a Mercy James Centre for Pediatric Surgery and Intensive Care nevezetű intezmény is, amely Malawi első gyermekkórháza. A kórházat Madonna a korábban örökbefogadott lányáról, Mercy-ről nevezte el, akit szintén Malawiból adoptált. Az épületet rajongói segítségével építtette fel. Ő maga finanszírozta vállalta az első emelet elkészítését, míg a többi részét a rajongói adományokból állta.
2018-ban sem áll le a sztár, pedig rengeteg dolga lesz, hiszen koncertezik és új albummal is készül. Négy iskolát akar még tető alá hozni, hasonló hozzájárulásokkal, és ehhez most buzdítja a rajongóit az Instagramján.

Eric Clapton kezd megsüketülni!

Eric Clapton performs at Eric Clapton's Crossroads Guitar Festival 2013 at Madison Square Garden on Sunday, April 14, 2013 in New York. (Photo by Charles Sykes/Invision/AP)

A zenész egy rádióinterjúban árulta el, hogy egyre súlyosabb hallásproblémákkal küzd.

Komoly gondok vannak a legendás énekes és gitáros Eric Clapton hallásával – derül ki abból az interjúból, amelyet a zenész a BBC Radio 2-nek adott (via CNN).

Clapton elmondása szerint halláskárosodása és folyamatos fülzúgása (tinnitus) van, amely nemcsak a zenélésben, de a mindennapokban is hátráltatja.

Meg fogok süketülni, állandóan csöng a fülem és már a kezem is alig mozog. Azért remélem, hogy ettől még eljönnek majd az emberek és megnézik a koncertjeimet, esetleg kíváncsiságból, hogy ilyen állapotban hogyan játszom. Számomra is hihetetlen, hogy még itt vagyok.

— mondta a 72 éves Clapton, akinek az utóbbi időben nem csak a romló hallása okozott gondot.

Még decemberben a Rolling Stone magazinnak mesélt arról, hogy ekcémája volt és az olyannyira kikészítette a kezeit, hogy alig bírt dolgozni a 2016-ban megjelent I Still Docímű 22. szólóalbumán.

Kész katasztrófa volt. Sebtapaszok voltak a kezeimen és kesztyűket viseltem gitározás közben.

Ezzel együtt Clapton nem hajlandó felhagyni a zenéléssel és jelenleg is tucatnyi koncertre készül.

 

 

 

 irigy

Már a koncert címéből is sejthető, hogy nem mindennapi őrületre számíthat az aki 2018. február 10-én ellátogat a Papp László Budapest Sportarénába. A fiúk a sikeres 25 éves évfordulójuk után újra az Arénában lépnek fel, a tőlük megszokott jóhangulat pedig garantált! A vidám hangulat mellett a banda új paródiákkal is készül!

A szuperkoncerten a zenekar megújult műsorral és látványvilággal lép színpadra. A koncert során felcsendülnek a legnagyobb slágereik, például: a Mirigy Himnusz, Karel Gott paródia, vagy a legújabbak: Halott Pénz paródia, Alma paródia.

Aki teheti ne hagyja ki a 2018-as év egyik legnagyobb koncertélményét!

Jegyek kaphatók az ismert jegyirodákban és a https://www.jegy.hu/program/irigy-honaljmirigy-82298 oldalon

A Queen és Tina Turner is szerepel azok között a művészek között, akiket a Grammy Életműdíjjal jutalmaznak. Őket nem kell bemutatni – éppen ideje, hogy részesüljenek ebben az elismerésben

Neil Portnow, a Lemezkiadók Akadémiájának elnöke és ügyvezető igazgatója így kommentálta a névsort:

“Az idei díjazottak körét nagyon különböző, tekintélyes művészekalkotják, akik a zenetörténelem legkülönlegesebb felvételeit készítették. Olyan legendás előadók, akiknek kiemelkedő teljesítménye és a művészet iránti szenvedélysoha el nem halványuló örökséget teremtett.”

A kuratórium életműdíjjal ismeri el továbbá John Williams zeneszerző munkásságát, de megkapja Seymour Stein felvételvezető és a híreskoncertszervező,  valamint Bill Graham is, aki az egyik főszervezője volt a Live Aid-nek, és az Amnesty International világkörüli turnéit is ő koordinálta. (Így a Népstadion 1988-as Human Rights Now!-koncertsorozat szupersztárokat felvonultató rendezvényét is neki köszönhetjük. 1991-ben hunyt el).

csik